Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az energiapiacok megnyitásáról tanácskoznak az EU miniszterei

Az energiaügyekért felelős uniós miniszterek pénteken Luxemburgban tanácskozást kezdtek az európai energiapiacok megnyitásáról.


Dátum: 2002-10-04 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:24.792087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az unió állam- és kormányfőinak tavaszi barcelonai határozata értelmében az ipari fogyasztók 2004-től az unió egész területén szabadon választhatják meg gáz- és áramszállítóikat. A magánfogyasztók számára az EU még nem teszi kötelezővé a szabad szolgáltatóválasztás jogának megadását, róluk később döntenek.

A mostani tanácskozáson ezen kívül megvitatják az EU Bizottságának azt az előterjesztését is, amely az olaj- és gázellátás szavatolásával foglalkozik rendkívüli helyzetekben.

Jelenleg az EU olajfogyasztásának több mint 70 százaléka és a gázfogyasztás több mint 40 százaléka behozatalból származik, és a külső függőség 2020-ra elérheti a 90, illetve a 70 százalékot.

A válsághelyzetek kivédésére a '70-es évek elején bevezetett közösségi mechanizmusok, amelyek nem tartalmaznak semmiféle szolidaritást a tagállamok között, máris elégtelenek az integrálódó energiapiac körülményei között. Ami a gázpiacot illeti, ott nincs még semmiféle közösségi keret sem, amely garantálhatná az ellátás biztonságának minimumát.

Az olajutánpótlás biztonságát illetően a bizottság javasolja, hogy minden tagállam létesítsen állami tartalékrendszert, amelynek idővel rendelkeznie kell legalább 40 napra elegendő készlettel, hogy válság esetén hatékonyan mozgósítani lehessen a tartalékot. A bizottság felhatalmazást kapna, hogy sürgős intézkedéseket tegyen, és munkájában a tagállamok képviselőiből álló bizottság segítené. Egyébként a közösségi biztonsági készleteket (jelenleg 90 napi fogyasztást fedeznek) ezentúl szolidáris módon használhatnák abban az esetben, ha általános felfogás szerint fennáll az utánpótlás elakadásának kockázata, ami veszélyesen felboríthatja a piaci egyensúlyt. Végül pedig a közös készleteket fokozatosan feltöltenék 120 napi fogyasztás szintjére.

A bizottság másik javaslata, hogy a tagállamok határozzanak meg általános politikát a gázutánpótlás biztonságára a különböző piaci szereplők szerepének és felelősségének meghatározása alapján. Meghatároznák az ellátás biztonságának minimális normáit is. Minden országnak intézkedéseket kellene hoznia, amelyek magukba foglalnák a gáz tartalékolását, a keresletszabályozást, amely lehetővé tenné a gáz átirányítását olyan fogyasztóknak, akiknek nincs módjuk más fűtőanyaggal helyettesíteni a gázt. A bizottság vállalkozik a gázutánpótlás felügyeletére és szükség esetén arra, hogy intézkedjék a folyamatos ellátás garantálására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek