Felszentelték Rapcsák András síremlékét
A hódmezővásárhelyi Kincses temetőben felszentelték a február 3-án 59. évében elhunyt Rapcsák András polgármester, a Fidesz parlamenti képviselője síremlékét. A család által állíttatott síremléknél Isépy Tamás országgyűlési képviselő személyes hangú beszéddel emlékezett a barátra és képviselőtársra.
Dátum: 2002-10-04 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:25.099281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő szavai szerint Rapcsák András folyamatosan égett, lángolt és lobogott a családjáért, a városáért, a nemzetéért.
- Az égést és a lobogást csak fokozta elszánt közéleti elkötelezettsége: eltéphetetlenül kötődött Hódmezővásárhelyhez, annak jelenéhez és múltjához - fogalmazott a politikus.
Hangsúlyozta, hogy barátja és képviselőtársa ugyanilyen szorosan ragaszkodott a népéhez, a nemzetéhez, hűségesen és kitartóan küzdött a polgári Magyarország kialakulásáért.
Isépy Tamás szerint Rapcsák András polgár volt a szó valódi történelmi és társadalmi értelmében, határozott erkölcsi értékrenddel rendelkezett, anyagi és szellemi függetlenségben élt.
- Aki látta könyvtárát, képgyűjteményét és ismerte az életvitelét, az hitelesen tájékoztathat a műveltségéről, kulturális igényességéről - közölte a politikus.
Isépy Tamás kitért rá, hogy Rapcsák András egyénisége, megnyilatkozásai érzéseket váltottak ki másokból, a szeretettől a gyűlöletig, de közömbös senki sem maradhatott vele szemben.
- Égett és elégett, nem törődött magával, ez lett a korai végzete - mondta Isépy Tamás.
A síremléket - Lantos Györgyi Csongrádon élő szobrászművész alkotását - Dányi József esperes szentelte fel.
Rapcsák András 1990-től haláláig töltötte be a polgármesteri tisztséget Hódmezővásárhelyen, országgyűlési képviselőként pedig 1994 óta dolgozott.
MTI - fidesz.hu