Kostunica szerint nem volt népirtás
Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök szerint az 1992-95-ös boszniai háborúban nem történt népirtás, ezért Szarajevó háborús kártérítési keresete Szerbia-Montenegró ellen tartalmilag vitás.
Dátum: 2006-03-03 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:45.286874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szerintem a vád tartalmilag és formailag is vitás. Tartalmilag azért, mert olyat szándékoznak bebizonyítani, ami nem történt meg, vagyis a népirtást. Formailag pedig azért vitás, mert illetéktelen testület nyújtotta be a keresetet" - mondta pénteken Vojislav Kostunica kormánya kétéves fennállása alkalmából tartott sajtókonferencián. A szerb kormányfő rámutatott arra, hogy Bosznia három államalkotó népének - bosnyák, horvát és szerb -, illetve a háromtagú államelnökségnek a beleegyezése kellett volna a kereset benyújtásához, de a szerb nép véleményét nem kérték ki. Kostunica szerint a peres eljárás nem járul hozzá a megbékéléshez a térsében, amit Belgrád az elmúlt években erőteljesen szorgalmazott.
A bosnyák vezetés Bosznia nevében 1993 márciusában nyújtotta be népirtás címén háborús kártérítési keresetét az akkori Jugoszlávia ellen - amelynek jogutódja Szerbia-Montenegró - a hágai Nemzetközi Bíróságon. Akkoriban még javában dúlt a háború, a szerb erők Belgrád támogatásával már elfoglalták a köztársaság területének közel felét, de közigazgatási értelemben elkülönült entitások nem léteztek, mint a mai Boszniában. A tizenhárom éve zajló jogi vita záró szakaszához érkezett, a per érdemi része hétfőn kezdődött meg a hágai Nemzetközi Bíróságon. Elmarasztaló ítélet esetén Szerbia-Montenegró lesz a világ egyetlen országa, amelyet népirtás címén ítéltek el. Egyes hírek szerint a kártérítés összege meghaladhatja az ország többéves nemzeti össztermékét.
MTI - fideszfrakcio.hu