Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc a Sapientia egyetemen

Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök jelenlétében rendezték meg a magyar állam támogatásával létrehozott és fenntartott Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem központi tanévnyitó ünnepségét pénteken Marosvásárhelyen. Az egyetemen jelenleg három helyen - Csíkszeredában, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen - 15 karon közel ezer egyetemistát tanít mintegy 150 oktató magyar nyelven.


Dátum: 2002-10-04 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:25.996259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tonk Sándor professzor, az egyetem rektora tanévnyitó beszédében leszögezte: ez az egyetem él, élni képes és elvállalta a szolgálatot. Nagy hangsúllyal szólt arról, hogy a romániai magyarságnak szüksége van önálló magyar nyelvű, magyar és keresztény szellemű, az erdélyi magyar közösség céljait szolgáló egyetemre.

Esélyt kell adni fiataljainknak, hogy idehaza a közösség oltalmában és felügyelete mellett tanulhassanak - jelentette ki a rektor, s köszönetet mondott mindazoknak - elsősorban a magyar kormánynak, az Országgyűlésnek és a magyar népnek -, akik lehetővé tették és teszik az egyetem alapítását és működését.

A jelenlegi magyar kormány támogat mindent, ami érték és ami értéket alkot. A Sapientia egyetem létrehozása és működése igaz és valós érték - hangsúlyozta Hiller István, a magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára beszédében.

Hiller a magyar kormány és a minisztérium nevében főhajtással köszöntött mindenkit a határokon túl, aki magyar nyelven most kezdi és folytatja tanulmányait, illetve, aki magyar nyelven tanít.

Biztosította hallgatóságát arról, hogy a magyar kormány a határon túli magyarok támogatásában a felsőoktatás ügyét kiemelt kérdéskörként kezeli.

Külön hangsúlyozta, hogy a támogatásoknál a döntéseket előkészítő szakaszba kívánják bevonni a magyar közösségek helyi legitim érdekképviseleti és szakmai szervezeteit.

A Sapientia egyetem egyik legfontosabb szerepének azt nevezte, hogy megtartó erő, mert elősegíti a szülőföldön való boldogulást. Külön kitért arra, hogy ez az egyetem akkor tud igazán korszerűvé, a mai követelményeknek megfelelő egyetemmé válni, ha az oktatás mellett komoly kutatói tevékenységet is végez. Az államtitkár ehhez is megígérte a magyar állam támogatását.

Mint mondta: az oktatásban nem lehet mindent négy évenként újrakezdeni, ezen a területen a parlamenti ciklusokon átívelő gondolkodásra van szükség.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszédében arra emlékeztetett: a kishitűség megalkuvás, csak abból nem lehet soha semmi, amit meg se álmodunk. Az álmokról nem lehet lemondani, a küzdelmet sokszor a siker reménye nélkül is vállalni kell.

Az RMDSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már nem elég Erdélyben magyarul tanulni és tanítani, hanem jól kell tanítani és tanulni, a Sapientia egyetemnek európai színvonalra kell emelkednie.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek