Móring József Attila
Dátum: 2006-03-03 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:47.990924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1968-ban születtem Kaposváron. A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán általános iskolai tanítóként végeztem 1993-ban, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán pedig oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár képesítést szereztem. A Somogyvár Községi Sportegyesület elnöke vagyok, a somogyvári római katolikus egyházközség képviselő testület alelnöke és a Somogyvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagja. 1998 óta töltöm be Somogyvár község polgármesteri tisztségét. 2002-ben országgyűlési képviselő lettem, ekkor szereztem mandátumot Somogy megye Közgyűlésében is.
Feleségem gyógypedagógiai tanár, két gyermekünk született, Máté Koppány és Álmos Botond.
Amikor tehetem orgonálok a somogyvári templomban, és szeretek futballozni is.