A Fidesz az ünnepi ülésről
A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési frakciója komoly hibának tartja, hogy az MSZP részéről sem Lendvai Ildikó frakcióvezető, sem az MSZP által jelölt és megválasztott házelnök, Szili Katalin nem egyeztetett az ünnepi ülés tényéről az 56-os szervezetekkel - tartalmazza a Fidesz-frakció közleménye, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Dátum: 2002-10-04 20:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:28.212890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Rogán Antal frakcióvezető-helyettes által aláírt közlemény szerint a Fidesz frakciója ezt megteszi helyettük is.
- Arra kérjük Lendvai Ildikót és az MSZP-frakciót, fogadja el a tényt, mint a parlamenti demokrácia természetese velejáróját, hogy a Fidesz-frakció álláspontja eltérhet az MSZP véleményétől. Tudjuk és látjuk, hogy az MSZP minden erővel a gyülekezési szabadság megkérdőjelezésére törekszik, azonban demokratikus országokban természetes, hogy mindenki saját erkölcsi és lelkiismereti mércéjének megfelelően emlékezik meg a forradalom ünnepéről, amennyiben a hatályos jogszabályokat betartja - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu