Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz felülvizsgálná az ekhót

Kormányra kerülése esetén a Fidesz felülvizsgálja az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról (ekho) szóló törvényt - nyilatkozta lapunknak Tállai András. Az ellenzéki párt szakpolitikusa szerint az ekho a jelenlegi koalíció selejtes termékei közé tartozik. A Fidesz úgy véli, "a selejtet ki kell dobni."


Dátum: 2006-03-04 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:24.317717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szellemi szabadfoglalkozású embereket, az írókat, újságírókat és a művészeket kívánta kedvezményhez juttatni a kormány, ám most már látható, hogy valójában hátrányt okoz nekik azzal a jogszabállyal, amelyet tavaly november 7-én szavazott meg az Országgyűlés. Az egyszerűsített közteherviselés címet viselő, ekhónak nevezett rendelkezés olyan kusza, hogy - a hozzá kapcsolt kiegészítő szabályokkal együtt - jogi szörnyszülöttnek nevezhető. Balsai István, a Fidesz képviselője ezzel a megjelöléssel illette a tervezetet a parlamenti vitában.

Tállai András, a Fidesz számvevőszéki bizottságának vezetője, a költségvetési bizottság alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: ha a Fidesz kormányra kerül, felülvizsgálja a törvényt, mert nem engedhető meg, hogy az a jövedelmek csökkenését idézze elő.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek