Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány ismét csak ígérgetett, Demszky a kormány távozását jósolta meg

Mit kíván tenni Gyurcsány Ferenc a kormányzás hátralévő idejében azért, ha nem is egy-két órán belül, de legalább egy-két nap alatt eltüntessék a legnagyobb balesetveszélyt jelentő kátyúkat mind Budapest, mind az ország közutjairól? Mit kíván tenni azért, hogy a két méterre a háta mögött lévő párttársa ne tagadja le azt, amit a miniszterelnök öt nappal korábban mondott- intézte kérdéseit Áder János a miniszterelnökhöz szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-03-04 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:27.168490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mi az? - tette fel a kérdést Áder János: minden évben megígérik, rengetek pénzt költenek rá, mégis mindenki belebotlik? Kátyú, felelte a frakcóvezető.

"A jó nénikéjüket azoknak, akik odaátról hazudoznak" - idézte Horn Gyula által február 28-án mondottakat a politikus.

Ezt követően Áder János frakcióvezető egy televíziós bejátszással idézte fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök január 6-án tett ígéretét, miszerint, ha az e célra fenntartott zöldszámon bejelentés érkezik, akkor Budapesten és az ország közútjain egy-két órán belül kijavítják a kátyúkat. A miniszterelnöki bejelentés szerint a gazdasági tárca 6 milliárd forintot jutat a régiókhoz és a megyékhez az állami kezelésű utak azonnali javítására, valamint a főváros kétmilliárd forintot különített el a gödrök mielőbbi betemetésére. Összesen 16 milliárd forintot szánnak a 150 kilométernyi úthálózat felújításár, derült ki Gyurcsány Ferenc tájékoztatójából.

A felvételen jól láthatóan a kormányfő háta mögött álló Vajda Pál főpolgármester-helyettes öt nappal később azt nyilatkozta, nem felel meg a valóságnak, hogy a kormányfő azt ígérte, két órán belül kijavítják a kátyúkat - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

Az Európai Bizottság megállapítása szerint Kelet- és Közép Európa úthálózata meglehetősen elhanyagolt, a bizottság szerint "egybefüggő halálcsapda", ami Magyarországra fokozottan igaz - mondta a politikus. A Népszabadság március eleji írása szerint naponta 300-400 kátyút képesek, eltűntetni, ugyanakkor a Magyar Hírlap adata szerint naponta 720 kátyú keletkezik, a két adatból azonban kiderül, hogy ha éjt nappallá téve is dolgoznak, akkor is 300 naponta darabbal nő a kátyúk száma - mondta a politikus.

Demszky: Ha a kátyúk maradnak, a kormány megy

- Mit kíván tenni Gyurcsány Ferenc a kormányzás hátralévő idejében azért, ha nem is egy-két órán belül, de legalább egy-két nap alatt eltüntessék a legnagyobb balesetveszélyt jelentő kátyúkat mind Budapest, mind az ország közutjairól? Mit kíván tenni azért, hogy a két méterre a háta mögött lévő párttársa ne tagadja le azt, amit a miniszterelnök öt nappal korábban mondott- tette fel a kérdést Áder János.

Áder János a továbbiakban megjegyezte: 2004. május 27-én már Demszky Gábor főpolgármester is ígéretet arra, hogy annak az évnek a júliusáig eltűnnek a kátyúk az utakról.

Budapest első embere azt is mondta 2004-ben, "ha a kátyúk maradnak, a kormány megy". Remélem Demszky Gábor jó jósnak bizonyul - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek