Változatlan a belvízhelyzet Szabolcsban
Továbbra is lassú a Kraszna apadása, és nem változott a belvízzel elöntött terület nagysága sem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság helyettes sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-04 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:27.818997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Krasznán a készültségi szint feletti vízállás miatt változatlanul elsőfokú a készenlét, a vízügyi szakemberek számítása szerint várhatóan csak vasárnap este lehet majd megszűntetni a figyelőszolgálatot - mondta Szamos Ferenc.
Hozzátette: a többi szabolcsi folyószakaszon, a Tiszán, a Szamoson és a Túron igen alacsony a vízállás.
A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a legutóbbi 24 órában a Tisza vízgyűjtő területén csak kisebb mennyiségű csapadék hullott, a határon túli hegyekben hó formájában.
A belvíz által elöntött terület nagysága így továbbra is 16.700 hektár Szabolcsban.
A térség 12 belvízvédelmi öblözetében a vízügyi igazgatóság I. és II. fokú készültséggel védekezik, 10 szivattyútelep gépeit működteti, amelyek a folyamatos műszak során 900 ezer köbméter vizet emelnek át a csatornákba és a folyókba.
Három vízgazdálkodási társulat ugyancsak II. fokú készültséget tart területén, illetve 9 önkormányzat is készenléttel védekezik az érintett településeken, de lakóházakat sehol sem fenyeget közvetlenül a belvíz.
MTI - fideszfrakcio.hu