Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsidózik az MSZP-s frakcióvezető

Pásztor Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő honlapján a Fidesz egyik vezető politikusát "dízszsidó"-nak (sic!) nevezi, és közzétesz egy fényképet is, amelyen Rogán Antal leszaggatott plakátja látható, amire egy Dávid-csillagot rajzoltak. Választ várunk Gyurcsány Ferenctől és Hiller Istvántól arra, vajon maradhat-e képviselő egy ilyen politikus, és elfogadható-e az MSZP vezetői számára a nyílt, kódolatlan zsidózás a magyar politikai közéletben? - mondta Rogán Antal szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-03-04 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:30.464066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanezen a honlapon "tonicsillag" címmel egy kép is található, ezen Rogán Antal megszaggatott plakátja látható, amire rárajzoltak egy Dávid-csillagot. Ezek után joggal kérdezhető, ha a Fidesznek van kettes számú "dísz-zsidója" (sic!), akkor ki az egyes számú? Én, vagy valaki más? Ugyan személyesen nem vagyok zsidó származású, de felháborít ez a magfogalmazás, amely egy MSZP-s politikus honlapján található - szögezte le Rogán Antal az ügyben tartott sajtótájékoztatóján.

61 évvel vagyunk a Holokauszt tragédiája után, a túlélők ma is itt élnek közöttünk, sokan abban a kerületben, ahol Pásztor Tibor az MSZP képviseletében politizál. A nyílt politikai zsidózásnak ez a megnyilvánulása egy politikus részéről megengedhetetlen és elfogadhatatlan.

Ha egy fideszes képviselő követne el hasonlót, akkor az MSZP vezető politikusai már régen felháborodottan követelnék lemondását. Én a magam részéről nem teszek ilyet, csak Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt kérdezem:

- Maradhat-e képviselő a Magyar Szocialista Pártban egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsidózza a Fidesz egyik vezető személyiségét?

- Elfogadható-e az MSZP vezetői számára a nyílt, kódolatlan zsidózás a magyar politikai közéletben?

Bízunk benne, hogy ezekre a kérdésekre határozott nem, egyértelmű elhatárolódás, és világos lépés lesz a válasz. Várjuk Hiller István és Gyurcsány Ferenc válaszát.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek