Semjén Zsolt: Nem Moszkvának tartozunk felelőséggel
A nemzeti függetlenséget és egy igazságosabb magyar társadalom megteremtését nevezte a Nemzeti Fórum Egyesület legfontosabb céljának Lezsák Sándor elnök. Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke szerint az egyesület alapítói kellő időben szánták el magukat a cselekvésre, hogy a Fidesszel összefogva kiigazítsák mindazt, ami eltorzult az elmúlt 15 évben. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arról szólt, hogy a Nemzeti Fórum elsődleges feladata a nemzeti elkötelezettség továbbvitele.
Dátum: 2006-03-04 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:31.443781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarságban, nemzeti függetlenségben gondolkodás és egy igazságosabb magyar társadalom megteremtése szellemében kell a Nemzeti Fórumot valóságos politikai erővé tenni - mondta Lezsák Sándor elnök, a Fidesszel választási szövetséget kötött tömörülés első országos gyűlésén, szombaton Budapesten.
Az eseményen felolvasták a Lezsák által összeállított nyilatkozatot, amely szerint a Nemzeti Fórum politikai egyesület elutasít és elítél minden olyan cselekedetet, amely alkalmas mások megfélemlítésére és a demokrácia lejáratására.
Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke a rendezvényen arról beszélt, hogy az egyesület alapítói kellő időben szánták el magukat a cselekvésre, hogy a Fidesszel összefogva kiigazítsák mindazt, ami eltorzult az elmúlt 15 évben - hangzott el az InfoRádióban.
- Egy ország feltámasztása nem kis feladat, de nem lehetetlen, érett nemzeti erő és megalkuvás nélküli cselekvés kell hozzá - mondta a több száz főnyi hallgatóság előtt Kelemen András, aki a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Nemzeti Fórum támogatásával Fejér megyében indul az országgyűlési mandátumért.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arról szólt, hogy a Nemzeti Fórum elsődleges feladata a Szent István-i örökség, nemzeti elkötelezettség továbbvitele, mai körülmények közötti megvalósítása. Mint mondta, a mindenkori magyar kormány a térben és időben egyetemes magyar nemzetnek tartozik felelősséggel, nem pedig Moszkvának, Brüsszelnek vagy a Világbanknak.
Az országos gyűlés részvevői a megnyitó beszédek és köszöntések után szekcióülésekben folytatták a munkát; a program szerint a gyűlésen délután Orbán Viktor Fidesz-elnök is felszólal.
Forrás: hirado.hu, InfoRádió, mno.hu
fideszfrakcio.hu