Árhullám indult a szabolcsi folyókon és nőtt a belvizes terület is
A csapadékos időjárás és a hóolvadás hatására árhullám indult el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyószakaszokon, s a csapadékos időjárás miatt nőtt a belvíz által elöntött terület is a térségben - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-05 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:44.432396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tisza határon túli vízgyűjtő területén, Ukrajnában átlagosan 25 milliméter csapadék hullott, főként hó formájában, de akadt olyan körzet is, például Láposmező, ahol 47,6 millimétert mértek a legutóbbi 24 órában - mondta Mihalikné Csorbák Erika.
A romániai vízgyűjtőn 10-15, míg a hazai térségben átlagosan 10 milliméter csapadék hullott.
A vízügyi szervezet kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a Krasznán - ahol az előző még le sem vonult, Kocsord térségében továbbra is I. fokú az árvízvédelmi készültség - megjelent egy újabb árhullám, a folyó román szakaszán emiatt elrendelték a készenlétet.
A Tisza vízszintje Tiszabecsnél 60 centiméterrel emelkedett, s ugyanilyen vízállás növekedést mértek a Túron is, míg a Szamoson kisebb mértékű az áradás.
Mihalikné Csorbák Erika hangsúlyozta, hogy a meteorológiai előrejelzés szerint további csapadék várható a térségben.
A szabolcsi belvízhelyzetről elmondta, hogy a szombatihoz képest 600 hektárral nőtt az elöntött terület, jelenleg 17.300 hektár földet borít víz.
A vízügyi igazgatóság mind a 12 öblözetben belvízvédelmi készültséget tart, négy körzetben másodfokút, s a szivattyúkkal naponta egymillió köbméter vizet emel át a folyókba és a csatornákba.
Három vízgazdálkodású társulat szintén másodfokú készenlét keretében védekezik, 9 önkormányzat pedig első fokú készültséget tart területén.
MTI - fideszfrakcio.hu