Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller és Gyurcsány hagyja zsidózni az MSZP-s frakcióvezetőt?

Hiller Istvánnak és Gyurcsány Ferencnek tegnap kellett volna felállítani a helyéről Pásztor Tibort, nem ma, nem holnapután, nem védeni még mindig, mert Magyarországon senki nem zsidózhat - mondta Rogán Antal a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Rogán Antal kifogásolta azt is, hogy noha az MDF és a Fidesz között a kampány elején "csendes megállapodás" született arról, közlik egymással a sérelmes ügyeket, neki a sajtóból kellett értesülnie egy demokrata fórumos képviselő megfenyegetéséről.


Dátum: 2006-03-05 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:45.149596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha ezt bárki megteszi a politikai élet szereplői közül és a pártjában azt gondolják, hogy ezt szabad, annak messzemenő következményei lesznek" - tette hozzá.

Kifogásolta, hogy amikor egy MSZP-s képviselő nyíltan zsidózik, akkor az a válasz a kormánypártok soraiból, hogy "hát ezt MSZP-snek, meg SZDSZ-esnek szabad".

"Egyszer már született (...) közmegegyezés a magyar politikai életben arról, hogy antiszemitizmus mint politikai jelenség és a zsidózás elítélendő" - közölte.

Elfogadhatatlannak nevezte, azt, hogy "valaki ezek után nyíltan zsidózik és erre az MSZP, meg az SZDSZ vezetői azt a fáradtságot sem veszik, hogy a maguk részéről lépjenek (...) és az a válasz, hogy bocsánat, végül is nekem szabad" - fogalmazott.

Közölte, hogy Pásztor Tibor blogján most is ott van az ominózus megjegyzés és az a fényképfelvétel, amely Rogán Antalt Dávid-csillaggal a fején ábrázolja. "Most is zsidózik" - mondta.

Pásztor Tibor blogján a "Van egy magas labda" című szövegben kitörölte a szóban forgó megjegyzést, és azt megcsillagozva a lap alján hozzátette: "A díszzsidó szót az érintett érzékenysége miatt töröltem. 2006.03.04 17:32".

Rogán Antal szombaton jelentette be, hogy néhány nappal korábban Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője internetes naplójában felfedezték a következő szavakat (...): +Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le+". Hozzátette: a honlap későbbi részeiből "egyértelműen kiderül, hogy amikor az MSZP-s képviselő ezt írja, akkor Deutsch Tamásra, a Fidesz országgyűlési képviselőjére, az Országgyűlés alelnökére gondol".

A kampányfőnök elmondta azt is, hogy a honlapon egy fénykép is található. "A tonicsillag.jpg az én egyik helyi plakátom, megszaggatva és (...) rárajzolva egy Dávid-csillag".

Pásztor Tibor internetes blogjában válaszolt Rogán Antal sajtótájékoztatójára. Ebben azt írja: ha akarata és szándéka ellenére megbántotta volna Deutsch-Für Tamást, akkor ezúton is elnézést kér tőle, és mindazoktól is, akik félreértették ezt a kifejezését. Ugyanakkor nevetségesnek nevezte, hogy Rogán Antal antiszemitizmussal vádolja, hiszen, mint írta, a fideszes politikus pontosan tudja, hogy zsidó identitását vállaló emberként kevés dolog áll tőle távolabb ennél.

Rogán Antal a Nap-kelte adásában Bagó Zoltán fideszes képviselő által megfenyegetett MDF-es politikus ügyével kapcsolatban elmondta, hogy az MDF és a Fidesz között a kampány elején született egy "csendes szóbeli megállapodás", arról, hogy minden olyan esetről, amelyet a két párt egymásra nézve sérelmesnek érez, értesítik egymást.

"Engem ezért némi meglepetéssel ért, hogy mondjuk egy egyébként jogos sérelmet a sajtóból kellett megtudnom" - fogalmazott a kampányfőnök, aki szerint ha a részleteket előbb tudják, akkor "könnyebben és gyorsabban" lehetett volna kezelni ezt az esetet.

"A szükséges lépéseket mi a magunk részéről határozottan megtettük és ezt így is kell csinálni minden ilyen esetben" - tette hozzá, kiemelve, hogy mindössze másfél óra telt el a fenyegetés nyilvánosságra kerülése és a képviselő visszaléptetése között.

"Az, hogy persze tisztességes dolog-e, hogy valaki mikrofonnal a zsebében rohangál, meg törvényes-e hangfelvételeket készíteni, ez egy másik kérdés. Ezt nem az én dolgom megítélni" - fogalmazott.

Mint mondta: többször beszélt Bagó Zoltánnal, felfüggesztése előtt és után is. "Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk és helyesen (...) én a magánvéleményét tisztelem, de azt gondolom, hogy mindig van a pártok vezetőinél (...) nem is kicsi politikai felelősség".

Romsics Imre MDF-es képviselőjelölt pénteken jelentette be, hogy Bagó Zoltán fideszes országgyűlési képviselő megfenyegette: veszélybe kerülhet a munkája, az egzisztenciája, ha elindul a választásokon.

Bagó Zoltán szombaton közölte, bírósághoz fordul, mert álláspontja szerint Romsics Imre valótlanul állítja róla, hogy fenyegetéssel, zsarolással próbálta visszalépésre bírni.

Közleményében úgy fogalmazott: "Valótlanul állítottak be politikai zsarolónak, fenyegetőnek egy másfél órás kötetlen, általam barátinak gondolt beszélgetés kiragadott, szemelvényezett, és megvágott részei alapján, a megkérdezésem nélkül".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek