Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél Rácz Jenő miniszternek

A választás a demokrácia ünnepe, amelyen a polgárok döntenek arról, hogy a következő négy év során kik képviseljék az érdekeiket és akaratukat az Országgyűlésben. Mindannyiunk közös érdeke, hogy az emberek a lehető legtöbb ismeret, legalaposabb tájékozottság birtokában hozhassák meg a választással kapcsolatos döntésüket - írja nyílt levelében Deutsch-Für Tamás.


Dátum: 2006-03-05 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:45.780150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek véleménye szerint Magyarország elmúlt négy esztendejéről valódi elszámolásra van szükség. Ennek érdekében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vitasorozatot kezdeményezett; "Magyarország 2006" címmel vitára hívja a hivatalban lévő kormány tagjait. A Magyarország 2006 vitasorozat célja, hogy tisztázzuk, hová jutottunk négy év alatt, és a kormánytagok valamint a Fidesz politikusai ismertethessék elképzeléseiket az embereket leginkább érintő kérdésekben.

Csalódottan vettük tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya eddig elutasította kezdeményezésünket, csupán egyetlen vita megrendezésébe egyeztek bele.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség fenntartja javaslatát, hogy az energiaárak és a megélhetés kérdéskörében Kóka János és Áder János között március 8-án, szerdán megrendezendő nyilvános eszmecsere után kerüljön sor a Magyarország 2006 vitasorozat többi vitájára is.

Mikola István továbbra is hívja Miniszter Urat a kórház-privatizációról és a gyógyszerárakról folytatott vitára.

Várjuk válaszát, hogy a felkérésnek mikor és milyen módon tud eleget tenni.

Budapest, 2006. március 5.

Üdvözlettel:

Deutsch-Für Tamás frakcióvezető-helyettes,

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek