Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: politikamentessé kell tenni Budapestet

Schmitt Pál el akarja érni, hogy a következő években a Fővárosi Közgyűlés ne pártpolitikai, hanem szakmai alapon működjön és eszerint hozza meg a fővárosiak érdekeit szolgáló döntéseit.


Dátum: 2002-10-05 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:31.597089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlamenti ellenzéki pártok által is támogatott független főpolgármester-jelölt szombaton Budapesten a Kereszténydemokraták a tiszta közéletért című rendezvényen mondott beszédet.

Schmitt Pál szavai szerint politikai árokmélyítés helyett egyszer valakinek el kell kezdenie az árok feltöltését. Úgy vélte, nem fogadható el, hogy a fővárosiakat érintő fontos kérdések - legyen az a metró, egy szemétégető mű, vagy az új villamosok ügye - mind politikai kérdéssé váljanak, és arról a képviselők pártállásuk alapján, "blokkokban" szavazzanak. Schmitt Pál reményét fejezte ki, hogy a példamutatás erejével a következő években politikamentessé lehet tenni a fővárosi ügyek intézését.

A városvezető-jelölt arról beszélt, "Válogatott 11" programjának egyes pontjai mögött is egy depolitizált, emberközeli szemlélet húzódik meg. Mint mondta, megválasztása esetén a különböző pártok támogatásával polgármesteri székhez jutott kerületi vezetőknek nem nézi majd a "színét", hanem valamennyien legfőbb tanácsadói lesznek, akik előtt az ajtaja mindig nyitva áll.

Schmitt Pál úgy látja, hogy az általa képviselt, a jelenlegi közéletben szokatlan, etikus, "fair-play" magatartásával meglepetést keltett.

Elmondta azt is: büszke arra, hogy másfél hónap alatt függetlenként elérte, hogy méltó vetélytársa lehet Demszky Gábor jelenlegi főpolgármesternek.

Schmitt Pál szerint eddig elért eredményei hatottak a jobboldalra is, ahol most meg akarják mutatni: van egység és összefogás.

A főpolgármester-jelölt függetlenségére hívta fel a figyelmet, ugyanakkor kitért arra, hogy amikor jelentkezett jelöltnek, "a baloldali pártok már foglaltak voltak". Ennek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy hat évvel korábban Lendvai Ildikó szocialista politikus azzal kereste meg: nem akar-e az ő színükben főpolgármester-jelölt lenni. Jelezte, hogy ezzel akkor - bár a felkérés megtisztelő volt számára - madridi nagykövetként nem foglalkozott, mert mandátumát végig akarta szolgálni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek