Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán nem hajlandó tárgyalni az urániumdúsításról

Irán nem hajlandó tárgyalni urándúsító tevékenységéről, mindenáron folytatni akarja azt - jelentette ki vasárnap Hamid Reza Aszefi iráni külügyi szóvivő. "A nukleáris kutatás folytatódni fog, a fenyegetés, a propaganda és a megfélemlítés nem hat ránk" - hangoztatta.


Dátum: 2006-03-05 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:47.717750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn Bécsben összeül, hogy megállapítsa, eleget tett-e Irán a NAÜ február 4-i határozatában foglalt követelésnek, hogy Teherán függessze fel minden - főként az urániumdúsítással kapcsolatos - kutatási tevékenységét.

"A Nyugat ne kövesse el azt a hibát, hogy úgy gondolja, tárgyalni akarunk (a kutatásról) - folytatta Aszefi.- Vannak bizonyos jogaink, és a Nyugatnak el kell fogadnia azokat."

A nyugatiak visszautasítják, hogy Irán a dúsítással összefüggő tevékenységet folytathasson, még ha pusztán kutatási céllal is, mert e folyamat révén atomfegyverhez szükséges hasadó töltethez juthat.

"Ebben nem értünk egyet Európával" - ismerte el a külügyi szóvivő, aki szerint az ilyen tevékenység "aggasztó lenne, ha elrejtenénk, de átlátható módon, a (NAÜ-)kamerák előtt zajlik".

Aszefi az Egyesült Államokra hárította a felelősséget az iráni-orosz tárgyalások kudarcáért az iráni urán oroszországi dúsítására vonatkozó orosz javaslatot illetően. "Amerika összezavarja a helyzetet az Oroszországgal folyó tárgyalásokon, amint tette az európaiakkal folyó tárgyalások ügyében is."

A szóvivő kettős mérce alkalmazásával is vádolta Washington nukleáris politikáját, rámutatva a napokban kötött amerikai-indiai megállapodásra. Az Egyesült Államok "szerződést kötött egy olyan országgal, amely nem írta alá az atomsorompó-szerződést. Ez kifogásolható." Másfelől "mindig, amikor úgy tűnik, hogy Irán nukleáris ügye jól áll, az Egyesült Államok borúlátását hangoztatja, és gátolja az előrelépést".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek