Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országjáró segítségnyújtás az álláskeresőknek

Országjáró road-show-t indít a Helykereső című, fiatal diplomásoknak szóló állásajánló folyóirat - jelenti a HavariaPress. A jövő hétfőn kezdődő, és két hónapon át, május 2-ig tartó rendezvénysorozat szervezői nyolc egyetemet keresnek fel Budapesten és hat vidéki városban.


Dátum: 2006-03-05 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:55.617893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezők célja az, hogy minél több segítséget tudjanak adni a diplomázáshoz közelítő diákok álláskereséséhez. Az országjáró formára pedig azért esett a választásuk, hogy ily módon a vidéki hallgatók hátrányosabb helyzetét igyekezzenek kompenzálni. A rendezvényeken az érdeklődőket közvetlen stílusban, szórakoztató, mégis informatív módon készítik fel arra, mi mindenre kell számítaniuk az álláskeresés során. Szerepelnek az "előadások" témái között a hatékony önéletrajz-írás fortélyai éppúgy, mint a külföldi cégek interjúztatási szokásai. A rendezvényen multinacionális cégek képviselői, valamint a karrier-tanácsadói szakma több szakértője is előadást tart majd, a jó hangulatról pedig Harsányi Levente rádiós műsorvezető gondoskodik majd. A road-show első állomása március 6-án a Pénzügyi és Számviteli Főiskola lesz, ezt követően a szervezők március folyamán Dunaújvárosba, Szegedre és Pécsre látogatnak el. Az országjárás áprilisban Miskolcon, a Budapesti Műszaki Egyetemen és Debrecenben folytatódik. A rendezvénysorozat végül május 2-án, a Győri Egyetemen zárul.

Forrás: HavariaPress

Kapcsolódó elemek