Afgán hírszerzés "összeesküvése" Pakisztán ellen?
Pervez Musarraf pakisztáni elnök országa elleni összeesküvéssel vádolta meg az afgán védelmi minisztériumot és a hírszerzést, és élesen bírálta afgán kollégáját, Hamid Karzait.
Dátum: 2006-03-06 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:56.492737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Határozottan csalódott vagyok a hírszerzésük miatt, és úgy gondolom, hogy egyes ügynökök szándékosan igyekeznek megrágalmazni Pakisztánt, Karzai elnök pedig teljességgel elfelejti, mi folyik az országában" - közölte a pakisztáni államfő a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva.
Pakisztánra, az Egyesült Államok szövetségesére Washington nyomást gyakorol, hogy tegyen határozottabb erőfeszítéseket az országa területén működő kiképzőtáborok felszámolása érdekében.
Musarraf vasárnap bírálta azokat az értesüléseket, amelyeket Karzai februárban adott át neki, s amelyek szerint 150 tálib, közöttük Mohammed Omar molla, a megbuktatott tálib rendszer egykori vezetője és több társa Pakisztánban rejtőzködik. Mint mondta, az értesülések kétharmada több hónapos, elavult, és "nincs bennük semmi". A pakisztáni elnök bírálta Karzait amiatt is, hogy kényes információk kiszivárognak a sajtónak.
Musarraf azt is közölte, hogy "hírszerzési információkat adott át Karzainak arról, mi folyik a afgán hírszerzésnél és a védelmi minisztériumnál".
MTI - fideszfrakcio.hu