Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebb késésekkel, de valamennyi vonat közlekedik

Kisebb késésekkel, de valamennyi vasútvonalon megindulhat a közlekedés - tájékoztatta hétfő hajnalban az MTI-t Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.


Dátum: 2006-03-06 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:57.387943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalon a vasárnapihoz hasonlóan az eljegesedett vezetékek miatt továbbra is csak 80 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok, így az intercity-vonatoknál 15-20 percnyi késésre kell számítani a délelőtt folyamán is - mondta Kavalecz Imre.

Hozzátette: a sebességkorlátozásra azért volt szükség, hogy megelőzzék a mozdonyok áramszedőinek vagy az eljegesedett felsővezetéknek a leszakadását.

Görögszállás, Tiszalök és Nyíregyháza környékén hóekék dolgoztak az éjszaka hóátfúvások megszüntetésén, a váltóállító berendezéseket is kitisztították, így ott is biztosított a vonatközlekedés - mondta a szóvivő.

Hozzátette: az elővárosi vonatforgalomban is előfordulhatnak 10-15 perces késések, de nem minden vonatnál. Szolnokon váltó-állítási gondok miatt 15-20 perces késéssel közlekednek a vonatok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek