Sportügy - A Gyurcsány-kabinet már nem is fogadkozott
Képtelen feladatra vállalkoznánk, ha a jelenlegi kormány sporttal kapcsolatos ígéreteit kívánnánk szembesíteni a valósággal, hiszen a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet nemhogy a tetteit, de a szavait sem pazarolta efféle apróságra.
Dátum: 2006-03-06 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:20:59.838505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez persze annak fényében különösen pikáns, hogy Gyurcsány az akkor még létező sportminisztérium éléről lépett elő miniszterelnökké, ám új pozíciójában az volt az egyik első lépése, hogy megszüntette a sporttárcát. Igaz, ez legalább nyílt lépés volt: ami addig csupán informálisan nem működött, az onnantól kezdve hivatalosan sem létezett.
Ez a vákuumhelyzet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az athéni olimpiai doppingbotrány, a magyar sporttörténelem legvisszataszítóbb és legszégyenteljesebb fejezete itthon lezáratlan maradt. Kénytelenek voltunk beérni a sportolók mint "magányos bűnösök" eltiltásával, és mert ez egyszerre roppant hihetetlen és igazságtalan verzió is, teljes lett a morális zűrzavar: egyenlőségjel került vétkes és áldozat közé. Ami pedig a bukás és utórezgései nemzetközi "hozadékát" illeti: félig tréfásan, félig komolyan, de Magyarországot kikiáltották "az új NDK"-nak.
A második számú aknát, az úgynevezett uszodaügyet, úgy tűnik, részben sikerül hatástalanítani. Magyarország 2002 őszén azzal az ígérettel pályázott a 2006-os úszó Európa-bajnokság megrendezésére, hogy a kormány által garantált, 7,5 milliárd forintos fedezettel új vizes komplexumot épít a Lágymányoson. Az európai szövetség vezérkara e beruházás miatt hirdette ki győztesnek Budapestet Eindhoven ellenében. Csakhogy lassacskán kiderült: sem a terület, sem a pénz nem áll rendelkezésre. És innentől szánalmas rögtönzés, alkudozás kezdődött. Előbb a Kőér utcai Spartacus-telep lett a második számú opció, majd mivel az a terv is dugába dőlt, szükségmegoldásként adódott a Margitsziget és a roskatag Hajós Alfréd Uszoda felújítása, kibővítése. Most éppen azért szurkolunk, hogy az építési munkálatok lezáruljanak az Eb-rajtra, de ha így is lesz, az Európai Úszóliga döntéshozói emlékeznek majd rá: a magyarok átverték őket. És nem is sejtik, hogy ez csupán a mellékszál. A fő irány az, hogy mi csapjuk be magunkat folyamatosan.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu