Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március 19-én időközi polgármester-választás Szentendrén

A március 19-i időközi polgármester-választásra készülnek Szentendrén, miután az év végén lemondott posztjáról az addigi, MSZP-s polgármester - közölte a Pest megyei város helyi választási bizottságának elnöke hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-06 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:01.863355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megüresedett posztra hárman pályáznak, ám közülük a nyertes alig fél évig lehet a város vezetője, mert októberben országos önkormányzati-választás lesz - mondta Búzás Judit.

Hozzátette: most a jogász, közgazdász végzettségű Dietz Ferenc a Fidesz, az MDF, a Fidelitas, a Petőfi Sándor Kulturális Hagyományőrző Egyesület, a KDNP és a Kisgazda Egylet támogatottságával küzd meg vetélytársaival, az MSZP által támogatott, szintén jogi végzettségű Drobilisch Erzsébettel, a polgármesteri hivatal irodavezetőjével és a mérnök, jogász Filó Andrással, a MIÉP-Jobbik támogatottjával. Közülük az nyer aki a legtöbb szavazatot kapja a választás napján.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek