Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előbbre hozzák az elektronikus útdíj bevezetését

Már 2007. január 1-jétől bevezetésre kerül a használattal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer - tudta meg a Világgazdaság. A matricás rendszer megszűnése és az új rendszer bevezetése várhatóan párhuzamosan zajlik majd. A kategóriahatárokról és időpontokról még nem született döntés.


Dátum: 2006-03-06 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:03.686521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezettnél egy évvel korábban, vagyis 2007. január 1-jétől léphetne életbe az országos közúthálózat legfontosabb elemeit érintő, használattal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer - értesült a Világgazdaság. Már a változás alapján tette közzé az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (Úkig) az EU hivatalos lapjában szombaton megjelent közbeszerzési felhívását, amelyre ajánlatot április 13-ig lehet tenni, az eredményhirdetést pedig április 27-re tervezik.

A lap információi szerint a matricás rendszer megszűnése és az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetése nagy valószínűséggel párhuzamosan zajlik majd. Ennek alapján lesznek olyan jármű-kategóriák, amelyekben a használattal arányos, vagyis az elektronikus díjszedés lesz az úthasználók számára a kötelező megoldás. Lehetséges, hogy az alacsonyabb kategóriák számára átmeneti ideig a matricás rendszer marad meg, illetve lesz alternatívan választható fizetési mód. A kategóriahatárok és időpontok még gazdasági hatékonysági elemzések tárgyát képezik. A korábbi tervek szerint rendszer - osztrák és német mintára - a tehergépjárművekkel kezdődne.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek