Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraelnek át kell utalnia a palesztinoknak járó vámbevételeket?

Izraelnek fel kell szabadítania a palesztinoknak járó, vámbevételekből származó pénzeket - vélekedett Benita Ferrero-Walder, az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosa egy osztrák napilapban hétfőn megjelent interjúban.


Dátum: 2006-03-06 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:04.594392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Der Standardnak nyilatkozva, az EU-biztos fontosnak nevezte, hogy Izrael folyósítsa azt a mintegy 72 millió dollárnyi összeget, amelyet az Ehud Olmert vezette kormány befagyasztott a Hamász iszlám szélsőséges szervezetnek a palesztin parlamenti választásokon január 25-én aratott győzelme után.

Ferrero-Waldner ugyanakkor megismételte: az Európai Unió csak abban az esetben támogatja majd a Hamász által irányított Palesztin Hatóságot, ha a szervezet elismeri Izraelt, lemond az erőszakról és tiszteletben tartja az Izrael és a Palesztin Hatóság között korábban kötött megállapodásokat. Hozzátette, az EU fontolóra veheti a Hamász törlését a terrorista szervezetek listájáról, amennyiben az teljesíti a fenti feltételeket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek