Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belvíz: megdőlhetnek az eddigi rekordok

A Közép-Tisza vidékén az elöntött területek nagysága egy belvízvédelmi szakaszon meghaladja, míg több szakaszon megközelíti az eddig mért legnagyobb értéket - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) vezetője hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-06 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:06.118261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jászkiséri szakaszon jelenleg 11.250 hektár áll víz alatt, az eddig mért maximum 1999. márciusának elején 9.900 hektár volt - mondta példaként Varga László.

Tájékoztatása szerint összesen 52.900 hektár az elöntött területek nagysága, ebből a vetés kereken 20 ezer hektárt tesz ki. A Köti-kövizig hét szakaszon másod-, további hárman pedig elsőfokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.

A Közép-Tisza mentén decemberhez képest többszörösére nőtt azoknak a területeknek a nagysága, ahol a talajvízszint magassága a felső egy méterben található - jegyezte meg a szakember.

A vízgazdálkodási társulatok közül a nagykunsági harmad- a mezőtúr-tiszazugi, a jászkiséri, a tiszakunsági és a mirhó-kisfoki másodfokú készültségben védekezik a belvíz ellen. Az önkormányzatok közül közel harmincnak ad munkát a belterületén a belvíz elleni küzdelem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek