Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mire költött Gyurcsány százmilliókat?

Miközben Ön a cégei után 2004-ben és 2005-ben is 85 millió forint feletti osztalékot kapott, egy autón kívül nincsen új szerzeménye, csupán egy 50 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa, és feleségével közös bankszámláin mindössze 2 és fél millió forint körüli összeg van. A DEPORT-'56-hoz eljutott kérdések pedig azt firtatták, hogy esetleg voltak-e költségei az Ön kétségkívül látványos és gyors politikai karrierjének. Amennyiben igen, akkor az bizonyára közérdeklődésre számíthat - mutat rá a miniszterelnökhöz intézett nyílt levelében a DEPORT-'56.


Dátum: 2006-03-06 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:07.719274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


DEPORT-'56

'56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága

Nyílt levél

Gyurcsány Ferenc

miniszterelnök részére

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-'56) képviseletében kérem, hogy segítsen tisztázni a vagyonbevallásával kapcsolatosan felmerült kérdéseket. A DEPORT-'56-hoz beérkezett vélekedések szerint ugyanis nem életszerű, hogy miközben Ön a cégei után 2004-ben és 2005-ben is 85 millió forint feletti osztalékot kapott, egy autón kívül nincsen új szerzeménye, csupán egy 50 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa, és feleségével közös bankszámláin mindössze 2 és fél millió forint körüli összeg van.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben a politikusoktól általában azt kérik számon, hogy miből tellett a kiadásaikra, miként gazdagodtak meg, Önnel kapcsolatosan manapság már ennek az ellenkezője iránt is érdeklődnek, azaz: miként sikerült elkerülnie a komolyabb összegű megtakarítást? A sajtóban meg is fogalmazódtak kételyek, és voltak, akik nehezen elkölthetőnek ítélték az egy napra jutó összeget. A DEPORT-'56-hoz eljutott kérdések pedig azt firtatták, hogy esetleg voltak-e költségei az Ön kétségkívül látványos és gyors politikai karrierjének. Amennyiben igen, akkor az bizonyára közérdeklődésre számíthat, de azt sem érdektelen, ha gond nélkül sikerült elkölteni az említett, még adózás után is jelentékeny összeget.

Tisztelettel:

Budapest, 2006. március 6.

dr. Szerdahelyi Szabolcs

a DEPORT-'56 elnöke

Kapcsolódó elemek