A kormány mondjon végre igent a 14. havi nyugdíjra!
Az emberek rosszabbul élnek, mint négy éve, és ez fokozottan igaz a nyugdíjasokra. Az időskorúakat nem védte meg a kormány a legtöbbször saját maga által okozott drasztikus áremelésektől. A gáz 74 százalékkal, a szívgyógyszer 133 százalékkal drágult, a fővárosi tömegközlekedés több mint kétszer annyiba kerül a nyugdíjasoknak, mint négy éve.
Dátum: 2006-03-06 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:08.597702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség éppen ezért támogat minden olyan intézkedést, mely az idősek helyzetén próbál segíteni. Támogatjuk a mezőgazdasági nyugdíjszerű járadékosok ellátásának emelkedését, a nyugdíjasoknak járó utazási kedvezmény és a 13. havi nyugdíj kiterjesztését, valamint a jubileumi juttatás bevezetését. Gyurcsány Ferenc mai bejelentése sem terelheti el azonban a figyelmet az idősek életét megkönnyítő, anyagi kiszolgáltatottságukat csökkentő 14. havi nyugdíj-kezdeményezéssel kapcsolatos elutasító kormányzati álláspontról. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány szembefordult a nyugdíjasokkal, amikor nemet mondott a Fidesz 14. havi nyugdíj-javaslatára.
A Fidesz a nyugdíjasok pártján áll, ezért kérte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló törvény elfogadása érdekében. Reméljük, hogy idős polgártársaink, szüleink, nagyszüleink érdekében végre a hatalom képviselői is a nyugdíjasok mellé állnak, és a parlamentben megszavazzák majd a 14. havi nyugdíj bevezetését.
Harrach Péter,
a Fidesz családpolitikai programszóvivője