Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszonhatan fagytak meg a télen Borsodban

Vélhetően kihűlés okozta egy hatvan éves mezőkeresztesi férfi halálát, aki a miskolci megyei kórházban halt meg; ő az idei tél huszonhatodik áldozata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.


Dátum: 2006-03-06 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:10.856083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2005. november elejétől 26 olyan rendkívüli haláleset történt, melyeknél a halál okaként a boncolás a kihűlést jelölte meg - mondta Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei főkapitányság szóvivője.

Közlése szerint az elhunytak szinte valamennyien egyedül éltek, vélhetően többen közülük rendszeresen fogyasztottak alkoholt, míg mások koruk vagy betegségük miatt nem tudták a megfelelő körülményeket maguk számára biztosítani. Az elhunytak között 21 férfi és 5 nő volt, közülük nyolcan 60 év felettiek voltak.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Kökényesi Antal vezérőrnagy, a megye rendőr-főkapitánya utasítást adott a testület tagjainak, hogy a hajléktalanokra különös figyelmet fordítsanak.

Ennek értelmében az életveszély, a fagyhalál elkerülése érdekében a rendőrök is kötelesek humánusan fellépni és a lehetőségekhez mérten segítséget nyújtani. A rendőrség ugyanakkor a hideg időjárásra tekintettel a lakosság együttműködését is kérte annak érdekében, hogy minél több emberhez, közösséghez jussanak el az egyedül élők védelméhez szükséges információk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek