Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botrányos megkülönböztetés - csak az szállhat fel a vonatra, aki az MSZP-re szavaz

Szentesen az Önkormányzat Télbúcsúztató karneválján ez alkalommal, a városnéző kisvonattal történő utazás volt a sláger. Minden félórában indult a szerelvény, így szombat délutánra jelentősen felduzzadt az utazásra váró sorban állók száma. Délután négy órakor, amikor már látszott, hogy sokan lemaradnak az aznapi vonatozásról, a hangosbemondó közölte, hogy csak azok szállhatnak fel a szerelvényre, akik az MSZP-re szavaznak.


Dátum: 2006-03-06 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:11.191639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


jobboldali érzelmű sorban álló családokon kívül, így sok szavazati joggal még nem rendelkező, félénk, kísérő nélküli gyermek, sem mert felszállni az órák óta áhított utazáshoz a vonatra. Szentes Város Önkormányzatának hivatalos, közpénzekből, és a városnak szánt támogatásokból tartott városi rendezvénye, a Télbúcsúztató Karnevál, ezzel az incidenssel nemcsak politikai kampány rendezvénnyé züllött, de a gyermekek elleni arcátlan támadással szomorú példája a szeretet és odafigyelés nélküli versenyszellemnek. Kíváncsian várjuk a szocialista színekben induló szentesi polgármester véleményét az esetről.

szentes.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek