Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négypárti miniszterelnök-jelölti vita lesz áprilisban

A választás a demokrácia ünnepe, amelyen a polgárok döntenek arról, hogy a következő négy év során kik képviseljék az érdekeiket és akaratukat az Országgyűlésben - írja Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője hétfői közleményében.


Dátum: 2006-03-06 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:12.381164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választás a demokrácia ünnepe, amelyen a polgárok döntenek arról, hogy a következő négy év során kik képviseljék az érdekeiket és akaratukat az Országgyűlésben.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy az emberek a lehető legtöbb ismeret, legalaposabb tájékozottság birtokában hozhassák meg a választással kapcsolatos döntésüket. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezt a felfogást képviseli a 2006-os választási kampány során is, ennek jegyében készül a Magyarország jövőjéről szóló elképzelések, tervek megvitatására.

Örülünk, hogy valamennyi parlamenti párt elfogadta az MDF elnök-asszonya jelzése után tett javaslatunkat; így az április 5-i miniszterelnök-jelölti vitán mind a négy politikai erő képviseltetheti magát. Ennek elérését azért tartottuk fontosnak, mert meggyőződésünk: a parlamenti pártoknak ott a helyük, ahol Magyarország sorsáról érdemi vita folyik. Így felelhetünk meg a demokratikus versengés szabályainak, és az emberek elvárásainak.

Selmeczi Gabriella,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek