A sikeres városok programja
Egy város akkor válhat sikeressé, ha van saját gazdasága, vagyona, közlekedése, és képes munkahelyeket létrehozni. A városoknak nagyobb önállóságot kellene kapniuk, hogy szabadabban dönthessenek, de az államnak nem szabad olyan feladatokat adni az önkormányzatoknak, amelyek elvégzéséhez a szükséges pénzeszközöket nem biztosítja számukra - mondta el Orbán Viktor a kaposvári Országépítő találkozón.
Dátum: 2006-03-06 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:14.437419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Milyen is a sikeres ember 1990 óta? Aki olyan karriert épít, amely nem tűri el a családalapítást. Amikor valaki magányos farkasként mindenki rovására képes boldogulni. Sikernek állítjuk be az önzést és a kíméletlenséget. De nekünk ki kell mondanunk, hogy önmagunk és mások kizsákmányolása nem siker.
Siker csak az lehet, amit becsületes munkával és mások iránti felelősséggel érhetnénk el. Újra kell fogalmaznunk a magyar sikert.
A magyar szolidaritás korszakában siker az, ha az ember saját otthont teremthet, ha mások iránt felelősséget vállal. Siker a boldog családi élet, az áldozatvállalás, az egymás iránti tisztelet, amikor a polgárok számíthatnak egymásra és az államukra.
Új állam, új gazdaság, új politika
Egy új gazdasági rendszert kell létrehoznunk a mai vadkapitalizmus helyett. Egy igazi szolidáris piacgazdaságot, ahol senki sem lehet alávetve az erősebbnek, és ahol számíthatunk arra, hogy az államunk és a kormányunk megvéd bennünket.
Amikor magyar szolidaritásról beszélünk, akkor egy olyan új államról, új gazdaságról, új politikáról van szó, amelynek kihatásai vannak a mindennapokra. Vissza kell adnunk a munka becsületét, és spekuláció helyett munkára kell építeni a magyar gazdaságot. Vállalkozás-, munka-, család- és magyarbarát adórendszert kell teremtenünk. Meg kell tennünk mindent a saját piacaink megvédése érdekében, meg kell védeni a magyar gazdasági lehetőségeket, a magyar termőföldet.
A magyar gazdaság azonban valójában nem áll a saját lábán. Ahhoz, hogy 100 forint új értéket elő tudjon állítani a magyar gazdaság, 150 forint hitelt kell felvenni. Hitelből áll elsősorban a magyar gazdaság. Az államadósság vészes növekedését meg kell állítani. Minden ma születő csecsemőnek 1.300.000 forintnyi államadósság nyomja a vállát, az állam ahhoz, hogy ezt visszafizesse, tőlünk fogja elvenni.
Meg kell erősíteni a magyar vállalkozókat, rendezni kell a kisvállalkozások tőkehelyzetét. A kényszervállalkozókat fel kell szabadítani, és el kell érni, hogy a magyar gazdaság lehetőségeit elsősorban a magyarok használják ki.
A városoknak nagyobb önállóságot kellene kapniuk
Egy város akkor válhat sikeressé, ha van saját gazdasága, vagyona, közlekedése, és képes munkahelyeket létrehozni. Egy vidéki magyar nagyvárosnak ezekre van szüksége. A városoknak nagyobb önállóságot kellene kapniuk, hogy szabadabban dönthessenek, gazdálkodhassanak. Az állam ne adjon az önkormányzatoknak olyan feladatokat, amelyek elvégzéséhez a szükséges pénzeszközöket nem biztosítja.
Lehetőség van arra, hogy az Új Széchenyi Terv keretében a nagyvárosokban működő kisvállalkozások számára munkahelyteremtő támogatásokat biztosítsunk.
A nagyvárosok és a környező kistelepülések az európai uniós forrásokból közlekedésfejlesztési támogatásokhoz juthatnak.
Segíteni kell a főtérrel nem rendelkező városokat, hogy városközpontokat alakítsanak ki.
A nagyvárosokban különösen fontos, hogy megerősítsük a rendőrséget, és növeljük a létszámukat.
Az "Európa Kulturális Fővárosa" pályázatra több magyar nagyváros is kiváló anyagot készített. Az ebbe fektetett munkát, energiát nem szabad parlagon hagyni, ezeket a városfejlesztési terveket végre kell hajtani, és a következő kormány programjába bele kell foglalni.
Megteremteni a magyar emberhez méltó élet lehetőségét
Kik is az országépítők? Utódai azoknak, akik a második világháború, 1956 és 1990 után nem ijedtek meg attól, hogy újjá kell építeni az országot. Aki azt gondolja, hogy nem lehet tönkretenni Magyarországot úgy, hogy ne tudnánk közös erővel rendbe tenni.
Azonban most van egy másik feladatunk is. Nagyon sokan vannak ma olyanok, akik feladták. Akik már annak is örülnek, ha nem lesz rosszabb. Ma ők képviselik a lemondást Magyarországon. De mi, országépítők, értük is felelősséggel tartozunk. Meg kell győznünk őket arról, hogy van még egy esély.
A magyar szolidaritás programja a Kárpát-medencében élő 15 millió magyar céljait igyekszik összehangolni és lehetőséget teremteni.
De önmagában a kormányváltás kevés. Valamire fel szeretnénk használni a kormányváltás által nyújtott lehetőséget. Nem másról van szó, mint hogy nekünk kell megteremtenünk a magyar emberhez méltó élet lehetőségét először Magyarországon, aztán az egész Kárpát-medencében.
A magyar emberhez méltó élet az, ha a gyermek nem teher, a hit nem szégyen, a munka nem alamizsna, a nyugdíj nem segély, a tanulás nem kiváltság, az egészség nem üzlet, a saját otthon nem vágyálom, és ha bennünket, magyar embereket, nem hozhatnak olyan helyzetbe, hogy fontos kérdésekben a megkérdezésünk nélkül dönthessenek.
Egy olyan kormányra van szükségünk, amely a magyar emberek érdekét tartja a legfontosabbnak.
fidesz.hu