Mádl Ferenc Szatmárnémetiben
A magyar államfő a Szatmár megye és a megyeszékhely vezetőivel folytatott megbeszélésén új határátkelő megnyitásának lehetőségét és a határ menti regionális együttműködés területeit tekintette át. Felkereste a szatmárnémeti római katolikus püspökséget, ahol a püspöki magánkápolna őrzi Petőfi Sándor és Szendrei Júlia esketési oltárát.
Dátum: 2002-10-06 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:34.144580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádl Ferenc államfőt Ardai László Attila egyházmegyei kormányzó köszöntötte, aki ismételten arra kérte őt, hogy Magyarország határozottabban álljon ki az erdélyi magyar egyházak ügye mellett.
A köztársasági elnök rövid sétát tett Szatmárnémeti központjában, ahol számos helybéli lakos üdvözölte a magyar államfőt.
MTI - fidesz.hu