Konferencia az önkormányzatról és jogállamról
Önkormányzat és jogállam címmel rendezett konferenciát a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a budai Szent Margit Gimnáziumban vasárnap. A rendezvényt az egyesület elnöke, Martonyi János a polgári kormány külügyminiszter nyitotta meg, a résztvevőket köszöntötte Schmitt Pál, főpolgármester-jelölt is.
Dátum: 2002-10-06 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:34.439948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál üdvözlő beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy a nagypolitika a parlamenten belülre való, míg az önkormányzatoknak szakpolitikai kérdésekkel kell foglalkozniuk. Szavai szerint a városi döntések eddig politikával voltak átitatva és politikai vélemények határoztak meg olyan horderejű kérdéseket is, mint például a metróépítés ügyét. Az önmagát reálpolitikusnak nevező főpolgármester-jelölt szerint a magyar társadalom polarizálódását meg kell állítani.
- A 23 fővárosi kerület polgármestereiből állna az első számú tanácsadó testületem - fogalmazott.
A politikus sajtóvéleményeket bírálva elmondta: a sajtó őt jobboldalinak állítja be, aki csak polgári rendezvényeken vesz részt.
- Csupán jobboldali szavazatokkal nem lehet nyerni és ő nem is becsülöm alá az ellenfeleimet - tette hozzá. Mint elmondta, Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester-jelölttel közös célja a jelenlegi fővárosi vezetés leváltása. Ha a szocialista politikus visszalép, céljával egyedül marad.
Schmitt Pál reméli, hogy ebben az esetben átpártolnak hozzá azok a szavazók, akik szintén új vezetést látnának szívesen a város élén.
Számít arra is, hogy sportszeretete, bajnokmúltja és többek között a panellakások felújításával kapcsolatos terveinek üzenete eljut akár a lakótelepek szavazóihoz is.
- Bízom benne, hogy árad belőlem a függetlenség. Az erőm abban van, hogy pártáttétel nélkül tudok közvetlen kapcsolatot létesíteni, ebben látom győzelmi esélyeimet - fogalmazott.
A konferencián Gergely András egyetemi tanár A demokrácia és az önkormányzatiság kossuthi öröksége címmel tartott előadást, majd Jávor Béla ügyvéd értekezése hangzott el A Seuso-kincs (a megrabolt jogállam) címmel.
MTI - fidesz.hu