Megfutamodtak a kormány miniszterei
Ha Gyurcsány Ferenc kormányának miniszterei és államtitkárai megfutamodnak a viták elől, akkor azt nem lehet másként értelmezni, mint hogy Gyurcsány Ferenc kormányának tagjai nem tudják megvédeni az elmúlt négy esztendő történéseit - mondta Szijjártó Péter, akinek a Fidesz Magyarország 2006 vitasorozatában érintett hat kormánytag közül kettőnek sikerült átadnia a vitára szóló meghívót.
Dátum: 2006-03-07 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:24.277597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus újságírók jelenlétében a Parlamentben várta a kormányülésre érkezőket, azonban a vitára szóló meghívót csak Kolber István regionális fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek tudta személyesen átadni, Lamperth Mónika belügyminiszter helyett Juhász Gábor államtitkár vette át a levelet.
A vitában érintett másik négy kormánytag - Göncz Kinga szociális miniszter, Csizmár Gábor munkaügyi miniszter, Rácz Jenő egészségügyi miniszter és Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára - nem érkezett meg a tíz órakor kezdődő kormányülésre, ezért Szijjártó Péter a miniszterelnök titkárságán hagyta a nekik szóló meghívót.
- Ha Gyurcsány Ferenc kormányának miniszterei és államtitkárai megfutamodnak a viták elől, akkor azt nem lehet másként értelmezni, mint hogy Gyurcsány Ferenc kormányának tagjai nem tudják megvédeni az elmúlt négy esztendő történéseit - jelentette ki Szijjártó Péter.
Véleménye szerint soha semmilyen uniós tagországban nem fordult elő az, hogy az kormányzó párt napi három-négy indokot keressen arra, hogyan tudná elkerülni az ellenzék vitára szóló meghívását.
Reményét fejezte ki, hogy az érintett hat kormánytag végül elfogadja a meghívást, és nem keres kifogásokat.
MTI - fideszfrakcio.hu