Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rómában nyitja meg a Bartók-évadot Sólyom László

Megérkezett Rómába Sólyom László államfő. Az olasz fővárosban kétnapos látogatáson vesz részt a magyar kormányfő, aki megbeszélést folytat olasz kollágájával, valamint megnyitja a Bartók-évadot.


Dátum: 2006-03-07 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:25.166228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sólyom László köztársasági elnök ma délelőtt Rómába érkezett, ahol kétnapos látogatása során megnyitja a Bartók-évadot.

A magyar államfő délután megbeszélést folytat Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnökkel, majd az este során megtekinti a Bartók vonósnégyes, a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta közös koncertjét a Capella Paolina épületében. Sólyom László szerdán a Bartók vonósnégyes Római Magyar Akadémia által szervezett koncertjén vesz részt.

Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából több európai országban és az Egyesült Államokban is koncertekkel, hangversenyekkel emlékeznek a zeneszerzőre.

A Cantata Profana mottóval meghirdetett jubileumi év fővédnöke Sólyom László, védnökei Bartók Béla jogutódjai, Bartók Péter és Vásárhelyi Gábor.

Forrás: mno.hu, Magyar Rádió, Info Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek