Gyurcsány újabb és újabb szeszélyekkel áll elő
A Fidesz azt javasolja, hogy a pártok képviselői üzengetés és nyílt levelek helyett személyesen egyeztessenek a választási vitákról - mondta el az MTI-nek Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kedden, annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő két külön miniszterelnök-jelölti vitát javasolt.
Dátum: 2006-03-07 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:26.033303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter rámutatott:"több mint furcsa", hogy a vitát illetően újabb és újabb szeszélyekkel áll elő Gyurcsány Ferenc és csapata. "Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek, itt az ideje, hogy véget vessünk az üzengetésnek, az újabb szeszélyek felszínre kerülésének, nyíltlevelezgetésnek, ezért az javasoljuk, hogy a pártok képviselői üljenek le személyesen egymással, és felnőtt módon beszéljék meg, egyezzenek meg a különböző viták megtartásában, illetve azok feltételeiben" - mondta a szóvivő, jelezve, hogy a Fidesz akár már szerdán is kész egyeztetni.
Hangsúlyozta: a Fidesz "mindvégig tisztességes és demokratikus magatartást" tanúsítva a miniszterelnök-jelölti vitát illetően eddig mindenkinek elfogadta a feltételeit. Elfogadtuk Gyurcsány Ferenc feltételét, hogy az első forduló előtt legyen a miniszterelnök-jelölti vita április 5-én, és elfogadtuk azt is, hogy Dávid Ibolya, az MDF kormányfőjelöltje és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök is részt vegyen ezen vitán - tette hozzá Szijjártó Péter.
MTI - fdeszfrakcio.hu