A társadalomkutatók a Fidesz érveit támasztják alá
A TÁRKI által ma bemutatott, a 2001-2005 közötti négy évet értékelő jelentés igazolja a polgári kormány intézkedéseinek helyességét. A nyugdíjemelés, a minimálbér kétszeresére emelése, a hatékony és eredményes családtámogatási valamint otthonteremtési rendszer bevezetése hozzájárult az emberek életminőségének javulásához.
Dátum: 2006-03-07 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:33.071117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A TÁRKI felmérése azonban arra is rávilágít, hogy az emberek ma kevésbé elégedettek jövőbeli kilátásaikkal, életszínvonalukkal és jövedelmükkel, mint 2000-ben. Ennek oka, hogy a luxusbaloldal kormánya - ígéreteivel ellentétben - nem őrizte meg a polgári kormánynak az emberek érdekeit szolgáló vívmányait.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány elvette a 13. havi családi pótlékot, a 13. havi rendszeres gyermekvédelmi támogatást és a gyermekek után járó adókedvezményt; mindez több mint 2 millió gyermeket érint hátrányosan. Rosszabbul élnek a legelesettebbek is: romlottak a cigányság felemelkedési lehetőségei, mert felére csökkentették a cigánytelepek felszámolására szánt állami forrásokat, csorbították a roma fiatalok ösztöndíjprogramját. A fogyatékosokat foglalkoztató célszervezetektől az érzéketlen kormányzat elvett 10 milliárd forintot, ezért 8 ezer fogyatékos honfitársunknak megszűnt a munkahelye. Nem hajtották végre az akadálymentesítés programját sem, a Fogyatékosügyi Program végrehajtására szánt költségvetési forrásokat pedig 1075 millió forintról 97 millióra csökkentették!
Selmeczi Gabriella
a Fidesz szóvivője
Budapest, 2006. március 7.
fideszfrakcio.hu