Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták nem támogatják az áfacsökkentést

A szocialisták a távollétükkel erősítették meg, hogy nem támogatják az új lakás építésére váróknak az általános forgalmi adó csökkentésére vonatkozó kérését - mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Budapesten, miután az Országgyűlés az MSZP-s képviselők távolléte miatt határozatképtelennek bizonyult.


Dátum: 2006-03-08 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:47.472132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Sajnálom, hogy a szocialisták nem hallották meg az új lakás építésére váró emberek kérését. Sajnálom, mert a javaslat, amire az Európai Unió lehetőséget biztosít, komoly költségcsökkentést eredményezne egy-egy otthonteremtésbe fogó családnál" - közölte az ellenzéki politikus arról a javaslatról, amely 20 százalékról öt százalékra csökkentené a szociális lakások építésének áfakulcsát. Áder János kifejtette: a rendkívüli ülés jól érzékelteti azt, hogy a szocialisták ugyan az elmúlt négy évben az adócsökkentésről beszéltek, de amikor lehetőségük lenne arra, hogy érdemben tegyenek érte, akkor a lábukkal szavaznak, be se jönnek a parlamentbe.

"A Fidesz azt javasolta, hogy 20 százalékról öt százalékra csökkenjen az általános forgalmi adó. A szocialisták döntése micsoda? Hogy maradjon 20 százalék az általános forgalmi adó" - hangsúlyozta a fideszes frakcióvezető. Áder János kérdésre válaszolva közölte: a 14. havi nyugdíj kérdésére vissza tudnak térni a választások után, a következő Országgyűlés tárgyalhatja, de az áfacsökkentés esetében szoros a határidő, mivel arról március 31-ig kell nyilatkozni Brüsszelnek. Arra az újságírói felvetésre, hogy a kormány saját hatáskörben is eldöntheti a kérdést, Áder János közölte: az eddigi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, a kormány nem támogatja a javaslatot, és az a legnagyobb probléma, hogy nem mondja meg, miért nem. Hozzátette: egy hónapja tették meg javaslatukat, és remélik, hogy a hátralévő időben, március 31-ig a kormány megfontolja az érveket és támogatni fogja a Fidesz javaslatát.

Arra a kérdésre, mekkora bevételkiesést jelent az áfacsökkentés, az ellenzéki politikus elmondta: azt számolták ki, mekkora nyereséggel járna a családoknak, ez pedig több százezer forinttól a milliós nagyságrendig terjedő tétel lehet. Rámutatott: ezen a területen rendkívül jellemző a fekete foglalkoztatás, és ha csökken az áfa, egészen biztos, hogy hozzájárul a gazdaság kifehérítéséhez és az állami bevételek növekedéséhez is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek