Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy kormányszóvivő kalandos karrierje

Újabb és újabb férfiismerősei hoztak újabb és újabb állásokat László Boglárnak, aki egyik napról a másikra a Magyar Fejlesztési Bank szóvivőjévé válhatott, ma pedig Gyurcsány Ferenc mellett látja el ugyanezt a feladatot. A HavariaPress úgy tudja, hogy ezen kijelentések Obersovszky Péter: A Haverok című hamarosan megjelenő könyvében olvashatóak, amelyben az író a jelenlegi kormányszóvivő kalandos karrierútjára is kitér.


Dátum: 2006-03-08 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:48.625049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A könyv budapesti és erdélyi forrásai szerint a csinos László Boglárnak úgy sikerült "befutnia", hogy "kézről kézre adták". Pályafutása a Honvéd Népi Együttesnél kezdődött, majd Horváth Ádám Magyar Televízió akkori elnöke is szerepet játszott abban, hogy a televízióban dolgozhatott, ahol így sikeres rajtot vett, és több gazdasági műsorban is feltűnt. Érdekes megfigyelni, hogy László Boglár újabb és újabb férfiismerősei újabb és újabb állásokat jelentenek az életében, megtanulta kapcsolatait jól kamatoztatni élete során. Különösen figyelemre méltó ezen állítás, ha az írás róla szóló részének utolsó mondatait olvassuk. Az érzelmek, a testi viszony elég erős bizalmat ad, amire szakítás után is bátran lehet építeni.

Forrás: HavariaPress

Kapcsolódó elemek