Izrael kész megvédeni magát
Ha a Biztonsági Tanács nem képes megakadályozni Iránt atomfegyverek megszerzésében, Izraelnek nem lesz más választása, mint megvédeni önmagát - jelentette ki Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter szerdán Berlinben a német kollégájával, Franz Josef Junggal folytatott megbeszélés után.
Dátum: 2006-03-08 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:50.429350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a kérdésre, vajon Izrael kész-e katonai akcióra, ha a Biztonsági Tanács képtelennek bizonyul fellépni a Nyugat és Izrael által titkos atomfegyverprogramnak tartott iráni tevékenység ellen, Mofaz úgy válaszolt: Izraelnek jogában áll mindent megtenni biztonságának érdekében. "Meg kell védenünk magunkat" - mondta. Irán tagadja, hogy nukleáris fegyverek birtoklására törekszik. Azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, azaz elektromos energia előállítására irányul. Izrael álláspontja szerint az Egyesült Államoknak és az európai országoknak a Biztonsági Tanács elé kell terjeszteniük az iráni atomdossziét, és kérniük kell szankciók elrendelését Teheránnal szemben. Az egyébként Iránban született Mofaz kijelentette, hogy
Izrael szerint a Biztonsági Tanácsnak széles körű ellenőrzési jogokkal kell felruháznia a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, mert ezáltal minden titkot ki tud deríteni Irán esetleges atomfegyverprogramjáról.
A német védelmi miniszter közölte, Németország már megvitatta a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamával, mit tehet a BT annak megakadályozására, hogy Irán atombombára tegyen szert. "Mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy Iránnak ne kerüljenek birtokába nukleáris fegyverek" - jelentette ki Jung.
MTI - fideszfrakcio.hu