Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem a fiatalokkal van a baj

A munkanélküliség különösen a fiatal korosztályt sújtja, jelenleg minden ötödik 20 év körüli embernek nincs állása, nem dolgozik és nem is tanul - mondta Schmitt Pál szerdán Gyálon egy lakossági fórumon.


Dátum: 2006-03-08 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:50.726022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke kifejtette, hogy nem volt igaza a miniszterelnöknek, amikor a baj forrását abban jelölte meg, hogy a fiatalok nem elég mobilak, hogy elhagyva a hazájukat, külföldön keressenek maguknak munkát. Azt kell elősegíteni, hogy fiataljaink itthon, nem pedig szülőföldjüktől távol boldoguljanak, ne azzal kelljen szembesülniük, hogy a társadalomnak nincs rájuk szüksége - tette hozzá. Az idősek helyzetéről szólva az ellenzéki politikus kifejtette: "a gazdaság dübörgését" az átlag 57 ezer forintból élő nyugdíjasok tömege aligha érzi. A szocialisták ígéretei, mint az ingyenes gyógyszer, a változatlan gázár beváltatlanok maradtak.

"A szegény ember lelkét még egyszer nem lehet 19 ezer forinttal megvenni", miként azt a kormányzó párt négy évvel ezelőtt tette - hangsúlyozta Schmitt Pál. Úgy vélekedett, hogy az újabb ígéreteket hirdető szocialista választási plakátok nem érik el céljukat, az idősebb korosztályt nem lehet tovább szédíteni. Szólt arról, hogy a Fidesz most szervezettebb, mint korábban: a párt 36 ezer tagot számlál, 11 ezer polgári kör működik az országban, és 50 ezer szimpatizáns írt alá támogatási szerződést - ők szintén részt vállalnak a kopogtató cédulák gyűjtésében, a szavazásra mozgósító munkában. Ennek tükrében a Fidesznek jók az esélyei, hogy elnyeri a többség bizalmát, és átveheti a kormányzást - tette hozzá. A fórumon bemutatkozott Pánczél Károly 44 éves pedagógus, Gyál alpolgármestere, aki a Fidesz parlamenti képviselőjelöltje.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek