Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai nagykövetségek információkat gyűjtenek

A Pentagon a különleges műveleti erők elitkatonáinak pár fős kis csoportjait helyezte el az Egyesült Államok jó néhány külföldi nagykövetségén azzal a feladattal, hogy információkat gyűjtsenek a terrorizmus elleni harc támogatására az adott országban vagy térségben.


Dátum: 2006-03-09 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:57.780344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A védelmi tárca illetékesei szerdai képviselőházi meghallgatásukon közölték, hogy az elitkatonák - "katonai összekötő elemek" - a nagykövetek jóváhagyásával és a fogadó ország tudomásával végzik a munkájukat az amerikai nagykövetségeken, de a különleges műveleti parancsnoksághoz tartoznak, amelynek a főhadiszállása a floridai Tampában, a MacDill légitámaszponton található.

Amerikai sajtóvélemények szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nincs elragadtatva a Pentagon "birtokháborító" kezdeményezésétől, amelyben újabb bizonyítékát látja annak, hogy a védelmi tárca Donald Rumsfeld minisztersége alatt előszeretettel bocsátkozik olyan hírszerzési műveletekbe, amelyek hagyományosan más szervezetek feladatkörébe tartoznak.

Bryan Brown tábornok, a különleges műveleti parancsnokság parancsnoka a képviselőház egyik albizottsága előtt hangsúlyozta, hogy ezeket az elitkatonákat soha nem vezénylik az adott országba a nagykövet jóváhagyása nélkül, és nagyon szorosan együttműködnek a helyi CIA-rezidenssel.

Sajtóértesülések szerint az elitkatonák elhelyezését a nagykövetségeken két éve kezdték el vagy két tucat afrikai, ázsiai és dél-amerikai országban, ahol fokozott a terrorista fenyegetettség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek