Peking az emberi jogok megsértésével vádolta Washingtont
Viszontvádakkal felelt csütörtökön Kína az Egyesült Államok vádjaira, mely szerint az ázsiai óriás országban Irán mellett a legrosszabb volt az emberi jogok helyzete 2005-ben.
Dátum: 2006-03-09 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:21:58.084911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Peking egy nappal az amerikai külügyminisztérium éves, több mint 190 országot értékelő emberi jogi jelentése után adta ki saját közleményét, amelyben hangsúlyozza: az Egyesült Államok számos esetben sérti meg az emberi jogokat határain belül és kívül.
"Az Egyesült Államok mindig a demokrácia modelljének szerepében tetszelgett, és ezzel modellel házal a világ többi részén, de valójában az amerikai +demokrácia+ mindig is a gazdagok játszmája volt" - állapította meg a kínai kormány nyilatkozata.
Kína többek között azzal vádolja az amerikai kormányt, hogy korlátozta a szabadságjogokat a 2001. szeptember 11-i merényletek után a titkos telefonlehallgatások, a törvénytelen fogva tartások megsokszorozásával és egyéb hatósági visszaélésekkel. Megemlíti továbbá az Egyesült Államok magas gyilkossági rátáját is. A jelentés az amerikai sajtóban megjelent cikkekre hivatkozott.
Ugyancsak Washington szemére vetette Peking az amerikai intervenció utáni iraki helyzetet, különösen az "ártatlanok rendszeres lemészárlását", valamint több iraki újságíró bebörtönzését.
A jelentés felszólította az Egyesült Államokat, hogy mások megbélyegzése helyett nézzen szembe saját emberi jogi problémáival, és hagyjon fel azzal a módszerével, hogy "emberi jogi kérdéseket használ fel nemzetközi konfrontáció céljaira".
A szerdán közzétett amerikai emberi jogi jelentés többek között azt állapította meg, hogy Kínában az elmúlt évben erősödött a cenzúra az internettel és a médiában megjelenő kritikával szemben, és a korábban is nagyobb elnyomásnak vannak kitéve azok, akik szembehelyezkednek a pekingi hatóságokkal. A washingtoni éves jelentést Kína rendszeresen visszautasítja, arra hivatkozva, hogy az emberi jogok kínai meghatározása különbözik a nyugati elvektől, és ennek értelmében a több mint 1,3 milliárd embernek az élelemhez, a lakáshoz és a ruházkodáshoz való alapvető joga megelőzi az egyéni polgári jogokat.
MTI - fidesz.hu