Elhunyt Claus herceg, Beatrix királynő férje
Elhunyt Claus von Amsberg herceg, Beatrix holland királynő férje. A súlyos beteg 76 éves herceg vasárnap este egy amszterdami kórházban halt meg. Halálának pontos okát nem közölték.
Dátum: 2002-10-07 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:37.828707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A temetés időpontjáról és helyszínéről egyelőre nem közöltek semmit. Jan Peter Balkenende kormányfő még vasárnap este rádiós és televíziós beszédben jelentette be hivatalosan a halálhírt.
A német származású herceg és Beatrix királynő 1966. március 10-én kötött házasságot. Három fiúgyermekük van, a legidősebb, Willem-Alexander Claus Georg Ferdinand herceg 1967. április 27-én született.
Hollandia lakossága komoly ellenérzésekkel fogadta Beatrix és Claus házasságát, mivel akkor még élénken emlékeztek a II. világháborús német megszállásra. Claus herceg intelligenciájával, kedvességével és türelmével azonban kivívta fogadott nemzete szimpátiáját. Sokat "segített" első gyermekének megszületése is, ugyanis Vilmos-Sándor herceg személyében 116 év óta először látta meg a napvilágot fiú trónörökös.
Hírügynökségi jelentések szerint az 1926. szeptember 6-án Németország északi részén született Claus herceg egészségi állapota már egy évtizede megromlott, az utóbbi hónapokban pedig súlyos légzőszervi és szívbetegségekben szenvedett. 1991-ben az orvosok a Parkinson kór enyhe formájú változatát diagnosztizálták nála, 1998-ban prosztataműtéten esett át, tavaly májusban pedig eltávolították baloldali veséjét. Az idei év elején tüdőembóliával került kórházba, majd szívinfarktust kapott. A herceg a nyáron mintegy hét hetet töltött kórházban légzőszervi fertőzések miatt, augusztusban pedig szívritmus-szabályozót ültettek be szervezetébe. Legutóbb két héttel ezelőtt került kórházba tüdőgyulladás miatt.
MTI - fidesz.hu