Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyitotta kapuit a CeBIT

Az információs technológia legnagyobb piaci seregszemléje, a hannoveri CeBIT csütörtökön megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az idei a 21. kiállítás, amely március 15-ig tart nyitva és amelyen 6200 vállalat vesz részt. Tavaly a kiállítást 480 ezer látogató kereste fel.


Dátum: 2006-03-09 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:01.342236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az informatikai vásár megerősíti a távközlési ipar, az internet, az információs technológia és a szórakoztató elektronika ágazatai között az erősödő összefonódást. Ezt hangoztatta szerdai megnyitó beszédében Arun Sarin, a Vodafone elnök-igazgatója is, aki a különböző szektorok közötti cégei partneri kapcsolata kiépítésének fontosságáról beszélt, a Vodafonnak a Microsofttal, a Goodle-val vagy az Intellel kiépített kapcsolatával példálózva.

A korszerű informácisó technológia piaca a nehéz évek után ismét erőre kapott az Európai Unióban, 2006-ban 3,2 százalékkal növekedhet és 643 milliárd euróra bővülhetnek az eladások. 2007-ben 2,9 százalékos növekedést vár az EITO európai szakintézmény.

Az idei évi CeBIT-en számos cég épít a labdarugó világbajnokság által felhajtott keresletre. A slágertermékek között található a vonalkódokat felváltó elektronikus etikett ( RFID), a 3G technológiájú telefon, az internetes VoIp technológia, a GPS helymeghatározó vagy a lapos képernyő. A Sharp bemutatja az eddig legnagyobb lapos képernyőt, amely 1,65 méteres képátmérőjű.

Mértékadó kutatói előrejelzés szerint az idén a világ vállalatai együttesen 2 és fél százalékkal növelik információtechnológiai (IT) beruházásaikat. A Gartner nemzetközi piackutató intézet illetékese ezzel lénygében megerősítette az EITO prognózisát.

A CeBIT-vásárnak a nyitása előtt a német IT-ipar szövetségének elnöke arról beszélt szerdán, hogy a nyugat-európai növekedés meghaladhatja a 4 százalékot is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek