Bakonytérségi amatőr népművészeti fesztivál
Komárom-Esztergom megye és a régió legnagyobb tavaszi népművészeti fesztiválját rendezik meg amatőröknek március 10. és 15. között a bakonyi térségben - tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2006-03-09 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:04.038984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 13 évvel ezelőtt Bakonyszombathelyről induló helyi seregszemle mára olyan méretűvé nőtt, hogy a szomszédos Fejér, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékből, valamint a Felvidékről is érkeznek előadók. Tíz helyszínen, száz műsorszámot több mint ezerhatszáz jelentkező szólista és csoport ad elő - mondta Somogyi Lászlóné, a kisbéri Wass Albert Művelődési Központ munkatársa, a program koordinátora.
A fesztiválon részt vevő eddigi kilenc településhez az idén csatlakozott tizedikként Kerékteleki, ahol az ünnepélyes megnyitót tartják. A hatnapos rendezvénysorozatnak még Súr, Tárkány, Ete, Réde, Bakonyszombathely, Ácsteszér, Vérteskethely, Bakonysárkány és Kisbér ad otthont.
A népdalkörök, a népzenei- és néptánccsoportok bemutatkozásán kívül lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre, illetve a népművészeti értékek szélesebb körű megismertetésére is.
Kiemelkedő műsorszámnak ígérkezik a magyarság nemzeti ünnepéhez kapcsolódó "Magyarnak lenni hivatásunk..." című rockopera a Bakonyszombathelyi Rockszínpad, a Bakony Néptáncegyüttes és a bakonyszombathelyi Pántlika és a Tavaszka Néptáncegyüttesek előadásában 14-én, kedden Bakonyszombathelyen, valamint Wass Albert Kard és kasza című darabjának bemutatója egy pesti amatőr színtársulat produkciójaként március 15-én, Kisbéren.
A fesztivált lezáró gálát a programban szereplő települések külön-külön tartják meg - ezeken minden műsorszámot Csótár Zoltán kisbéri keramikus táncos figurájával ismernek el a szervezők.
MTI - fidesz.hu