Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katolikus egyház: alapítvány az egyháztörténelem kutatására

Alapítványt hozott létre az 1945 utáni egyháztörténelem kutatására a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK); a testület elfogadta az alapszabályt, már csak a bírósági bejegyzés van hátra - közölte az MKPK titkára csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2006-03-09 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:08.562349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány Várszegi Asztrik püspök vezetésével, ötfős kuratóriummal működik majd - mondta a konferencia kedden kezdődött ülésének döntéseit ismertetve a sajtótájékoztatón Veres András.

A kommunista diktatúra mártír papjának nevét viselő közhasznú alapítvány kuratóriumának tagja lesz még Szabó Tamás püspök, a további résztvevőket az MKPK titkára a még zajló egyeztetésekre hivatkozva egyelőre nem kívánta megnevezni.

Veres András elmondta, hogy az alapítvány fő feladata a kutatások megszervezése és összehangolása. Hangsúlyozta, hogy "semmiképpen sem egyes konkrét személyeknek a vizsgálatára törekszik majd ez a munka", hanem annak bemutatására, milyen körülmények között kellett annak idején az egyes embereknek, az egyes egyházi intézményeknek helytállniuk.

A püspök hozzátette: reményeik szerint a kutatások alapján olyan összkép alakul ki, amely reálisabb történelmi látást jelent, és amelynek alapján az egyes ember cselekedeteit is objektívebben lehet megítélni.

Arra a kérdésre, összefügg-e mindez az Élet és Irodalom című lapban nemrégiben megjelent írásokkal, amelyek szerint több katolikus egyházi személyiség a Kádár-rendszerben kapcsolatban állt a titkosszolgálattal, a püspök azt mondta: természetesen, "nem járunk becsukott szemmel". "Mindezeknek az ismerete hozta meg végül is azt a döntést, ami a közhasznú alapítvány alapítását eredményezte" - fűzte hozzá.

Veres András közölte: a konferencia nem fogalmazott meg egységes nyilatkozatot a cikkek ügyében, mivel egy évvel ezelőtt a kérdésben már állásfoglalást adott ki, és az akkor leírtakat ma is érvényesnek tartja.

Kiemelte: céljuk, hogy "abszolút teljes", minél objektívebb képet adjanak az egyháztörténelem 1945 utáni időszakáról. Ez magában foglalja: előfordulhat, hogy "az egyház gyengeségei is felszínre jönnek" - jegyezte meg.

Az egyházi intézmények ez évi költségvetési támogatásáról szólva jelezte: alkotmánybírósági beadványuk előkészítése "az utolsó fázisba érkezett".

Az MKPK titkára úgy látja: tavaly július óta a katolikus egyház van a sajtó, a megnyilatkozások "célkeresztjében", s ez "fölöttébb föltűnő".

Kitért arra, hogy az egyik internetes portál kezdeményezte a bíróságon néhány egyházi személyiség perbe vonását a tekintetben, hogy közszereplőnek minősülnek-e. Veres András felolvasta a levéltári törvény vonatkozó pontját, hozzátéve: ennek alapján válaszolták azt, hogy nem tekintik magukat közszereplőnek.

A püspöki konferencia mindemellett nemzeti kegyhellyé nyilvánította a Mátraverebély-Szentkút zarándokhelyet, rögzítette az imaév országos programjait és jubileumi bizottságot hozott létre a 2007-re meghirdetett Szent Erzsébet-év eseményeinek előkészítésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek