Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János: A Fidesz rendezvényei nyitottak

A foglalkoztatás, az otthonteremtés és a családtámogatás állt Áder János választási gyűlésének középpontjában Miskolcon, csütörtökön este.


Dátum: 2006-03-09 21:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:10.653660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a diósgyőri Vasas Művelődési Központban mintegy 1000-1300 ember előtt elmondta: 2002-ben úgy tűnt, hogy számos kérdésben egyetértés van a Fidesz és az MSZP között, legalábbis a politikai szándékokat tekintve, de az idő ennek ellenkezőjét bizonyította.

A politikus külön köszöntötte a teremben ülő megfigyelőket. Rámutatott: a Fidesz rendezvényei - ellentétben más pártok rendezvényeivel - nyitottak, azokra bárki bemehet. "A megfigyelőknek annyit szeretnék mondani, hogy feltett szándékom, hogy (...) Fidesz-szavazót faragjak belőlük" - mondta Áder János.

Az ellenzéki politikus elmondta: a munkanélküliségi ráta 1998-ban 9,1 százalék volt, 2002-re ez 5,7 százalékra csökkent. Ezzel ellentétbe állította, hogy az MSZP 2002-ben 400 ezer új munkahelyet ígért, de mára az állástalanok száma 436 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 7,5 százalékra nőtt.

Az Orbán kormány otthonteremtési programja során 270 ezer család kötött kedvezményes hitelszerződést, most - bár Medgyessy Péter megígérte, hogy nem változtat a rendszeren - az MSZP fészekrakó programja alapján mindössze 21 ezer hitelszerződés született - bírálta Áder János a szocialistákat. A jelenlegi kormány lényegében megszüntette a családi-adókedvezményt. Jó rendszer volt, nem csak a gazdagokat támogatta - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek