Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-Britannia nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek

Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek, és erről valószínűleg az akkori brit kormányfő sem tudott - hangzott el a BBC tévé csütörtök esti műsorában.


Dátum: 2006-03-10 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:12.739661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC 2 éjszakánként sugárzott, Newsnight című politikai magazinműsora a szabad információ-hozzáférésről rendelkező törvény alapján jutott hozzá az eddig szigorúan titkos korabeli dokumentumokhoz, amelyek szerint Harold Wilson munkáspárti kormánya több száz nukleáris nyersanyag-szállítmányt továbbított Izraelbe.

Izrael a brit import révén kezdhette meg - általa egyébként máig el nem ismert - atomfegyver-fejlesztési programját a Negev-sivatagban működő dimónai nukleáris központban - hangzott el a műsorban.

Tony Benn, a Munkáspárt egyik legidősebb veteránja, aki Wilson első kormányában a technológiaügyi miniszteri tisztséget töltötte be, a Newsnightban azt mondta: sem ő, sem elődje nem tudott a szállítmányokról, vagyis azokat a hátuk mögött intézték brit kormányilletékesek.

Hozzátette: azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy akár Harold Wilson akkori miniszterelnök tudott volna az Izraelbe irányuló titkos atomexportról.

Megszólalt a műsorban Mordeháj Vanunu, a dimónai nukleáris üzem volt alkalmazottja is, aki - miután a 80-as években a The Sunday Times című brit lapnak részleteket árult el az izraeli atomprogramról - 18 évet töltött börtönben. Vanunu a BBC-programban azt mondta: a brit nyersanyagszállítmányok egyik eleméből - a lítium 6-osból - arra következtet, hogy Izrael hidrogénbomba gyártásának is nekifogott.

Vanunu, akinek mozgását az izraeli hatóságok a mai napig erősen korlátozzák, a telefonon adott interjúban kijelentette: Nagy-Britanniának a műsorban ismertetett adatok napvilágra kerülése után ugyanolyan erőteljesen kell követelnie az izraeli atomprogram feltárását, ahogy azt Irán esetében is teszi.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek