Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bányaszerencsétlenség Kínában

Hét bányász meghalt, hárman pedig megsérültek egy délnyugat-kínai bányában, amikor víz árasztotta el a tárnát - közölte pénteken a kormány.


Dátum: 2006-03-10 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:13.037479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vízömlés csütörtökön röviddel éjfél után történt a Hszüanvej (Xuanwei) megyéjében - jelentette az Új Kína hírügynökség. A három sérült bányászt kórházban ápolják. A baleset idején tíz bányász dolgozott a fejtésen.

A szomszédos Kujcsou (Guizhou) tartományban folynak a mentési munkák kilenc bányász felszínre hozása érdekekében, akik szintén vízömlés miatt rekedtek a tárnában a Vangkuang (Wangkuang) bányában - közölte a kormány munkabiztonsági hivatala.

Az újabb és újabb biztonsági kampányok ellenére a kínai szénbányák a legveszélyesebbek közé tartoznak, évente mintegy hatezer bányász veszíti életét tűz, sújtólégrobbanás, vízömlés vagy más katasztrófa miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek