Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Művészeti eseménysorozat a British Council szervezésében

Nyolc hónapon át tartó művészeti eseménysorozat vette kezdetét Budapesten a British Council magyarországi működésének 40. évfordulója alkalmából. A "British Council Showcase - a show kész" játékos címet kapott programok sorában fellépnek a brit zene, a színház, a film és a kortárs képzőművészet világszerte elismert alkotói.


Dátum: 2002-10-07 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:38.725131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kulturális intézet műsorajánlója szerint a Kneehigh Theatre A piros cipők című előadást mutatja be a VI. kerületi Nagymező utcai Tivoliban. A társulat csütörtökön és pénteken adja elő az Andersen-mese feldolgozásából készült szürreális, zenés produkcióját.

A Trafóban láthatják majd az érdeklődők Akram Kham táncegyüttesének estjét, amelyben ötvöződik a hagyományos keleti és a kortárs nyugati tánc. Az érdeklődőket november 2-ára, illetve 3-ra várják a IX. kerületi Liliom utcai Kortárs Művészetek Házába.

A fellépők között lesz a KAOS Theatre, amely Oscar Wilde Magyarországon is népszerű vígjátéka, a Bunbury napjainkban játszódó változatát mutatja be.

A Volcano színház Noël Coward Magánélet című darabját akrobatikus és különféle látványelemekkel vegyítve mutatja be.

A zenei ajánlatokat gazdagítja például a Smith Quartet koncertje. James Gilchrist tenorista a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral hangversenyezik, a műsorban Benjamin Britten-művek hangzanak el.

A szigetországi kórusok közül a Polyphony és a BBC Singers lesz a rendezvénysorozat vendége.

Februárban rendezik meg a brit, valamint több nemzetközi - így az edinburghi - fesztivál terméséből válogatott filmes mustrát.

A tervek szerint március 21-én nyílik az a nagyszabású kiállítás a Műcsarnokban, amelyen a legfiatalabb brit képzőművész generáció tagjainak munkái is szerepelnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek